Váli Péter beszéde az 1956 október 23-i ünnepségen

A világ Magyarsága hazánkon belül és hazánkon túl ma 1956 október 23-ra emlékezik. Az 1956-os forradalom mást jelentett és jelent az embereknek, a nemzetnek és a világtörténelemnek, ugyanakkor valamiben mindenki számára ugyanazt jelenti. Azt, hogy alapvető meghatározója a szabadságvágy és a lélek megrablása elleni tiltakozás volt.

Ez robbant ki az akkori fiatalokból és a nemzetből, mert nem lehetett tovább elviselni a mindenki számára elérhető szegénység azonosságát, a kötelességektől terhelt, és szabadságjogok nélküli méltatlanságot, a világ nagyobbik felétől való elzártságot, a szívtelen internacionalizmusba kényszerített életet, amelyben erőszakkal kisemmizték az embert hazafiságából és szívbéli hitéből.

Lélekemelő és örök példa az az elszántság, amellyel az életüket is feláldozni kész emberek belerohantak a forradalomba, szembeszálltak egy brutális diktatúrával, majd egy sokszoros túlerőben lévő hadsereggel, egy nagyhatalommal és annak helytartóival, hogy győzzenek, és szabad nemzetben, szabadságban élhessenek.

A forradalmárok tudhatták, hogy erejük kevés, azonban azt is tudták, hogy igazuk van, és az igazság olyan különös kincse az emberiségnek, amely nélkül nem lehet tartósan élni, tudták, hogy az ellenük fölépített elnyomó rendszer irracionális, mert gyökereiben tagadja az emberi minőséget.

Ma már világszerte tudják, hogy 1956-ban az volt az európai történelem, ami Magyarországon történt, és tudják azt is, hogy a magyar forradalom lett a monolitikus, pártállami világbirodalom végének kezdete. Erőforrása lett annak, hogy egy egyesülő Európa a nemzeti és európai erkölcsi alapértékek szolidaritásában épülhessen újjá.

Amikor ma 1956-ra emlékezünk, meg kell állapitanunk, hogy azok a célok, amelyekért a magyar forradalomban oly sokan áldozták életüket, eddig csak részben valósultak meg. Magyarország sok tekintetben nem lett olyan igazságos, szolidáris és boldog, amilyennek az egykori felkelők látni szerették volna. Mégis ma nem kis részben nekik köszönhetjük, hogy olyan világban élhetünk, amely erősíti hitünket a nemzet és az egyének jövőjének kibontakozásához.

A magyar nép forradalmának és szabadságharcának célja a szabadság és a demokrácia volt. Magyarország szuverenitása, jogállami működése mára valóság lett, de nem lett olyan igazságos, amilyennek az egykori felkelők látni szerették volna, és amilyennek mi is látni szeretnénk.

Milliós még a szegények és gyengék serege, egészségből, műveltségből túl sokaknak jut még túl kevés, politikai közéletünk kultúrája, hitünk, nemzeti és európai hagyományaink ereje megújulásra szorul.

1956 a világtörténelem háborúival és forradalmaival együtt arra is örök tanulságként kell hogy szolgáljon mindannyiunk számára, hogy az erőszak borzasztó nagy áldozatokat követel az erőszakot elkövető és az erőszakot elszenvedő részéről egyaránt. A fizikai szenvedésen túl az a lelki terror, amit a szenvedő él át és az a lelki furdalás, ami az erőszakot okozót éri utól előbb, vagy utóbb, rendkivül mély, hosszú éveken át fájó lelki sebeket hagy az emberben. A forradalom és becsülete ellen tevőknek az áldozatok, az elesettek, a sebesültek, a mártírok, a sortüzek halottai, a bebörtönzöttek, a megalázottak már szeretnének megbocsátani. Erre a megbocsátásra, lelki megtisztulásra van szüksége az országnak ma függetlenül attól, hogy a jobb, vagy a bal oldalon állunk-e.

Elfeledni sohasem szabad 1956-ot, de meg kell szabadulni azoktól a valós, vagy vélt ellentétektől, amik magyart magyarral állitanak szembe az 56-os forradalommal kapcsolatban.

1956-ban a nemzet egy akartként kelt fel az elnyomók ellen. Legyen ma erőnk, legyen bölcsességünk megbocsátani, a bocsánatkérést elfogadni és a közös akarat erejéből egy új Magyarországot épiteni. Ezzel tiszteljük meg igazán 1956 emlékét. A költő szavaival élve: “ez a mi dolgunk, és nem is kevés”.

Back to Top